Kedvenceim...

"Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon, Csak jó úgy hosszan ülni a napon,

Nézni a fákat, és nézni az eget, A messziről kéklő nagy hegyeket, És lesni a fájó csöndet itt belül, Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem, Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem, Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?

Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég,

Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek, Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altatónótát, zengőt, édeset, Dalol-e majd, ha elterül az est, S a kisfiú álommesére vár, Mely aranykertből aranyszárnyon száll, Át a nagy, fénylő mesetengeren,

A fáradt, csöndes szívemet lesem.." 

 "Hogyan kapcsolódjunk, segítsünk úgy, hogy az ne váltson ki ellenérzést, menekülést vagy hárítást a másikból?

Ehhez el kell engedni azokat az erősebb "kötődés szálakat", amelyek arra késztetnek, hogy átlépd a másik határát.

Ha nem "erőszakoskodsz" Vele, nem befolyásolod, nem vársz el, nem akarsz neki jobbat, hanem elfogadod az Ő döntéseit, életirányítását, akár botlásait, akár eltávolodását, akkor megérzi az elfogadásodat és meghálálja a tiszta hozzáállásodat.

Ha megérzi a tiszta őszinte szeretetedet, akkor ezért fog Veled - melletted maradni, nem pedig azért, mert kötöd magadhoz, ragaszkodsz hozzá!

Mennyivel szebb, egészségesebb kapcsolódás az, amelyik nem a másik elvesztésétől való félelmen alapul, hanem a teljes, őszinte elfogadásán!

Amikor nem akarsz beleszólni az életébe, csak hogy magad mellett tartsd, hanem el tudod fogadni a döntéseit, tiszteletben tartod a lényét, életútját.

Tudom, nem könnyű elengedni a kötődéseket, különösen ha azok annyira mélyen belénk égtek, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk élni a másik nélkül!

A mély kötődéseknek fontos oka van, vágyainkat és félelmeinket, azok pedig a legbelső szükségleteinket, hiányainkat fejezik ki. Ezeket megismerve és pótolva, képesek vagyunk elengedni a legmélyebb ragaszkodásokat is, mielőtt azok végleg tönkretennék a kapcsolatainkat szeretteinkkel, vagy szerelmünkkel."

"Nem éri meg magunkhoz láncolni a másikat, mert ezzel a tettünkkel pont azt öljük meg a kapcsolatban, ami életben tartja: a szabadságát. Küzdeni pedig sokszor érdemes és kell is, de legalább ilyen fontos tudni azt is, hogy mikor nem szabad. Mindannyian más életsíkon utazunk. Sokszor pedig a saját utunkat kell járnunk ahhoz, hogy utol tudjuk érni a partnerünket, mind szellemi, mind érzelmi szinten. Éppen ezért nem szabad marasztalni azt, aki menni akar. Akkor valódi egy kapcsolat, ha mind a két fél ugyanabba az irányba repül, ugyanabban a magasságban és teljes önszántából. Birtoklásnak a szerelemben helye nincs és nem is lesz soha.
Az önzetlenül szeretni pedig mindenkinek mást jelent. Számomra azt, hogy szeretem, mindentől függetlenül. Akár szeret, akár nem. Ha megszeretek valakit, akkor nem azért szeretem, mert kapok tőle valamit. Nem azért szeretem, mert csinos vagy mert kedves velem. Nincs oka. Megszerettem és ez ellen nem tehetek semmit. Ha viszontszeret? Csodálatos. Ha nem? Akkor is. Menjen, ha mennie kell. Maradjon, ha úgy a boldog. A másik döntéseitől és cselekedeteitől független az, ami bennem zajlik. Én én vagyok. Én szeretek. És ehhez nem kell kapnom a másiktól vagy a külvilágtól semmit."